Aki saját kora elől a múltba emigrált
Megnyílt Orosz István életműkiállítása Balatonfüreden
Aki Orosz István, az MMA rendes tagjának munkásságából csupán ikonikus plakátjait ismeri, a balatonfüredi Vaszary Galéria kiállítótermeibe belépve elsőre azt hiheti, hogy „eltévesztette az ajtót". A falakról ugyanis az újkor hajnalát idéző rézkarcok tekintenek vissza rá, amelyeket a kíváncsi látogatók a belépőjegy mellé kapott nagyítóval fürkésznek.
Orosz István egy interjúban úgy fogalmazott: saját kora elől a múltba emigrált. Az egyik legjelentősebb kortárs magyar grafikusművész – amellett animációsfilm-rendező, író és egyetemi tanár –, a nemzet művésze paradoxonometriái ámulatba ejtően részletgazdagok. De nemcsak ilyenformán dolgoztatják meg a szemlélőt, aki önkéntelenül is megpróbálja a hagyományos keretek közé szorítani az elé táruló látványt. A legjobb esetben arra jut, hogy mindez legfeljebb kétdimenziós papírlapon működhet. Pár lépéssel odébb kiderül, hogy ez cseppet sincs így: a Vasarely-alkotásokra emlékeztető deszkametriák még agyafúrtabban és zavarba ejtőbben csapják be a szemet. A perspektívákkal virtuózan zsonglőrködő „trompe-l'œil" alkotások valósággal maguk elé szögezik nézőjüket, akinek persze érdemes továbbhaladnia a rendkívül gazdag, kétszáznál is több művet bemutató tárlaton.
A Színe és visszája elnevezésű teremben különös rézkarcok sorakoznak egymás mellett. Ezek nézőponttól függően mást és mást ábrázolnak: hol Liszt Ferenc portréját, hol a Tivoli kastély pazar parkját és lépcsősorát, hol a szent családot, hol az extravagáns fizimiskájú Salvador Dalít. Erre lehet elvileg mondani, hogy manapság is tele van effélékkel az internet, hadd üdüljön fel a hír- és információözöntől sokkolt olvasó. Orosz István kettős jelentésű rézkarcai azonban – azon túl, hogy rendkívül aprólékosak –, tényleg jelentenek is valamit, nem csupán szórakoztató látványosságok.
Az anamorfózisok sem azok. Az egyik színezett, páratlanul kifinomult tusrajzon Shakespeare színházát látjuk. Legalábbis szemből, mert oldalról gyönyörűen kirajzolódik előttünk az angol költő jellegzetes feje. Az anamorfikus művek közül a legizgalmasabbak talán azok, amelyek úgy mutatják meg, mit is ábrázolnak valójában, ha rájuk helyeznek egy tükrösre polírozott acélhengert. Csodálatunkat fokozhatja, ha tudjuk, hogy Orosz István leleménye mindez.
A képzeletet, az érzékszerveket jól megmozgató, szédítő kalandok után érkezünk meg a plakátok birodalmába. Azonnal a szemünkbe ötlik a Magyar Demokrata Fórum mindenki által ismert, legendás Távárisi, konyec! című plakátja. Az viszont nem feltétlenül tudott, amit a megnyitón tartott tárlatvezetésen Török András művelődéstörténész, a kiállítás kurátora elmondott: a plakátra eredetileg a francia „Adieu!" szó került volna, ha az MDF akkori kampányfőnöke, Lezsák Sándor nincs olyan vagány, hogy az orosz nyelvű elköszönést teteti rá. (A szovjet csapatok még itt állomásoztak akkor…) Ilyesmi jön ki, ha a két, a saját árnyékától nem megijedő személyiséget hoz össze a jó sorsa.
Orosz István többi plakátja is remekmű. Ha mindenáron valamilyen stílusirányzathoz kéne sorolnunk őket, a pop-art és a street art juthat eszünkbe, de elővillan az art deco és a szürrealizmus is. Igazi, színes ötlettűzijátékban gyönyörködhetünk. A szekció csúcspontja furcsa módon nem plakát és nem is annyira színes: a Zombi Lenin című könyvinstalláción a megfakult lapok sárgáján túl az egyetlen érdemleges színt a vörös pacák (vérfoltok?) jelentik. Nevessünk? Sírjunk? Aki a művészhez hasonlóan eleget hallgathatta a brosúraszövegeket, szíve szerint valószínűleg mindkettőt tenné.
A kiállítást végignézve értjük meg igazán, hogy Schein Gábor irodalomtörténész megnyitó beszédében miért is indult annyira messziről, Dürertől és a zeelandi, partra vetett bálnától. Amelyet, mire a mester odaért, visszasodortak a hullámok a tengerbe. Később sem látott bálnát, de a képzelete beindult. Az általa gerjesztett, egyre magasabbra csapó hullámokra aztán mások is felültek. Kezdetét vette a művészet nagy megújulása akkor, amikor a tudomány jóvoltából hihetetlen távlatok nyíltak és a világ kifordult a sarkaiból. Pont, mint most. Nem véletlenül mondta Schein Gábor, de már Orosz Istvánra utalva: „...és a bálna hűlt helyén ketyeg tovább a bomba".
A kiállítás 2025. június 22-ig tekinthető meg a balatonfüredi Vaszary Galériában (Balatonfüred, Honvéd utca 2–4.).
Szöveg: Hankó András
Fotók: Balatonfüred.hu
