Összejártuk az egész világot
Stoller Antalt köszöntötték 80. születésnapja alkalmából
Az MMA Népművészeti Tagozata tavasszal Folkról folkra elnevezéssel indított programsorozatot az Óbudai Népzenei Iskolában. Harmadik alkalommal Jobbágytelke került középpontba, s annak kiváló ismerői: a születésnapját május 28-án ünneplő Stoller Antal „Huba" és mestere, Novák Ferenc „Tata" történetei tették a péntek délutánt-estét igazán ünnepivé. Az anekdoták szüneteiben, azok illusztrálásaként az iskola tanárai és diákjai néptánc- illetve énekműsora tette emlékezetessé a találkozást. Az est rövidített, szerkesztett változatával köszöntjük Stoller Antalt 80. születésnapja alkalmából.
Az MMA Népművészeti Tagozata tavasszal Folkról folkra elnevezéssel indított programsorozatot az Óbudai Népzenei Iskolában. Harmadik alkalommal Jobbágytelke került középpontba, s annak kiváló ismerői: a születésnapját május 28-án ünneplő Stoller Antal „Huba" és mestere, Novák Ferenc „Tata" történetei tették a péntek délutánt-estét igazán ünnepivé. Az anekdoták szüneteiben, azok illusztrálásaként az iskola tanárai és diákjai néptánc- illetve énekműsora tette emlékezetessé a találkozást. Az est rövidített, szerkesztett változatával köszöntjük Stoller Antalt 80. születésnapja alkalmából.
A vidám hangulatú beszélgetést Sztanó Hédi táncművész és filmrendező moderálta, aki 2017-ben a Stoller Antalról készült MMA-portréfilmet rendezte. Novák Ferencet mint Stoller Antal „főmesterét" mutatta be. Úgy fogalmazott, igyekszik továbbgördíteni a beszélgetést, melyben elsőként arról érdeklődött, hogyan találkozott a népművészet két doyen-je.
Novák Ferenc (NF): Ötven évvel ezelőtt átjött a Bihari Együttesbe Huba, és ettől kezdődően kezdődött a barátság, a munkatársi viszony, és aztán összejártuk az egész világot.
Sztanó Hédi (SzH): Miért mentél a Bihariba? Mi volt, ami odahúzott?
Stoller Antal (SA): A Közgáz szomszédságában laktam, ott táncoltam, de elhatároztam, hogy jelentkezem a Vasasba, föl is vettek, visszamentem a Közgázra, és mondom, hogy felvettek, erre ők: képes vagy itt hagyni minket? Hát nem, mondom, akkor nem megyek. És akkor egy következő menet volt az, a Tatával beszélgettünk, mondta, hogy figyelj ide, ha megyünk ki Dijonba és megtanulsz két számot, akkor kiviszünk téged is. Olyan barátságom lett a Biharival, hogy mire hazajöttünk Dijonból, akkor éppen lemondott már az akkori társadalmi vezető, rövidesen kiválasztottak engem, pedig még fél éve sem voltam ott. Mélységesen kötődöm a mai napig is a Biharihoz. Aztán vitt az utam ide, oda, amoda, Miskolcra az Avas Együtteshez, aztán onnan hazajöttem, akkor a Vasas együttest is vezettem.
SzH: Tata, mondd, hogy mit láttál!
NF: Eljött a Bihariba, jelentkezett. Természetesen nagyon jó táncos volt, persze fiú táncost bármelyik együttes pillanatok alatt befogad - pár hónap alatt kiderült, hogy fantasztikusan rendszerető és szorgalmas. Képzeljétek el, megtanult táncírni. Na, és ezzel máris nagyszerű segítség volt a Huba, és tulajdonképpen ötven éve munkatársam. Összejártuk a fél világot együtt, munkaügyben. Nagy segítség volt, hogy tudott táncírni. Maga elé tette a táncírás kottát, és blattolta, ugye így mondják a zenészek. A magyarok nagyon jók a táncírásban, és ez a Huba stréber volt. (nevet)
SA: Hőerőgépész mérnökként végeztem és párhuzamosan tanultam a Népművelési Intézetben.
SzH: Létezett egy olyan erős megfogalmazás, hogy többet ért, mint ma egy Táncművészeti Egyetemi diploma. Fantasztikus tanáraink voltak.
NF: 62-ben dolgoztam Marosvásárhelyen az Állami Székely Együttesben, amelyik a Magyar Autonóm Tartomány fővárosában működött, Marosvásárhelyen. Bementünk egy kocsmába az igazgatóval, meg barátokkal egy este, boroztunk. Az igazgató mutatott be Benczédi Sándornak, aki szobrász volt, természetre hasonlított Kő Pálhoz. Szerettem vele lenni. Azt mondja, ha már gyűjteni jársz, Jobbágytelkén voltál? Mondom, nem. Akkor semmit nem tudsz a székelyekről! Annyira, hogy másnap az igazgató, mikor vége volt a délelőtti próbának, odaadta a sofőrt és a „popgyedát", elmentünk Jobbágytelkére. A néprajzosnak szerencse kell. Megérkeztünk, két ember vitatkozott az utca közepén, Bereczki Antal és Balla Antal. Bereczki Antal csodálatos táncos és énekes volt, Balla Antal tanácselnökként dolgozott.
SzH: Tanácstitkárként.
NF: Jobbágytelke sokáig megmaradt a szokásaival együtt, ezt ennek az embernek lehet köszönni. Tehát ilyen szerencsém volt, hogy két ilyen embert ismertem meg, akik életük végéig - sajnos túléltem őket - barátaim maradtak. Mindenkit elvittem Jobbágytelkére, természetesen Hubát is. Ettől kezdve ő átvette a parancsnokságot, és Jobbágytelkét ő rázta fel.
SA: Anti bácsi elment, a házát eladták, úgy rendelkezett, hogy a rokonok kapják meg a pénzt. Meg is kapták, és akkor utána a Vitéz Ének Alapítvány, aminek én elnöke vagyok, segített abban, hogy az megmaradjon. Kifizettük az adósságokat, azóta abban bízunk, hogy fiatal emberek felvirágoztatják majd a Balla Anti házát.
SzH: Azt kell tudni egyébként Balla Anti bácsiról, hogy megszervezte a táncegyüttest, ma kulturális menedzsernek mondanánk. Átszőtte az életét a hagyományok tisztelete, -megőrzése. Bevonta a falut, mindenki énekelt, táncolt, sőt, a '60-as években átjöttek nem egyszer a Kalocsai Fesztiválra, filmek készültek róluk. Tájház lett az Anti bácsi házából, ahol Hubáék igyekeztek mindent - úgy, ahogy ők használták, a feleségével - megtartani, és a múzeumról akkor még nem beszéltünk.
Az Óbudai Népzenei Iskola diákjai és tanárai
SA: Amit még fontosnak tartok, hogy Korniss Péter barátom – aki itt ül – rengeteg képet készített, és a múzeumban ki is állítottuk, sőt azóta már könyv jelent meg, úgyhogy Péter is nagyon sokat tett Jobbágytelkéért.
SzH: És Jobbágytelkén is megtörtént az, ami annyi faluban Erdélyben, hogy visszatanulták a táncokat, annak hatására, hogy ti elkezdtétek újra felpezsdíteni Anti bácsi halála után a táncéletet, meg a közösségi életet. Huba, te csináltál úgynevezett dramatikus koreográfiákat, de hallottuk, hogy a táncírás volt az alap. Az eredeti anyagból volt egy cigány koreográfiád, amit tudom, hogy - „Tinka" -, Martin György is megdicsért.
SA: Igen, csodálatos volt, hogy a táncírásból tanultam. És amikor meglátta ezt a koreográfiát, azt mondta: valóban nagyon precíz vagy, mert a leírási hibákat is betanítod! (nevet) Építsd tovább, csinálj belőle, amit jónak látsz, hogy tovább éltesd ezt a művészetet.
SzH: Amikor az Avas együttest vezetted, és koreográfiákat készítettél, díjakat kaptatok, és bizonyos ösztönzésre Vavrinecz Andrissal elindultatok a környéken, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében gyűjteni.
SA: Végig is gyűjtöttük a megye különböző részeit, egészen Miskolc környékéig, ez az anyag meg is van, a Zeneakadémián.
SzH: Létezik egy marossárpataki gyűjtés, azt annak idején szintén ketten gyűjtöttétek, tulajdonképpen az volt az alapja az egész magyar táncháznak, meg a marossárpataki koreográfiáinak. Ikonikus gyűjtés volt.
SA: Igen, és nagyon figyeltem arra, hogy mindenki külön tudja megmutatni, hogy mit tud. Táncolt az egyik pár, másik pár, a harmadik pár, aztán összeengedtük őket, amikor megtanulták.
NF: Észrevette a laikus közönség is, hogy milyen nehéz. Huba mindent megtanított. A legnehezebb dolgokat is. Nagy szerencsém nekem, hogy Huba lett a barátom.
SA: Nekem meg nagy megtiszteltetés. Párszor beszéltünk a táncház megalakulásáról a Liszt Ferenc téren. Szintén közösen csináltuk Tatával. Az első alkalommal a Korniss-fotót le kellett leplezni. Mi pálinkával kínáltuk a vendégeket, és úgy volt megszervezve, hogy a Bihari Együttesből a barátunk lerohan a lépcsőn, és lehúzza a leplet a fotóról. Igen ám, csak a Halmos Béla odatette a hegedűjét a lépcsőre, és ahogy rohant le a Jocó, akkor reccs… Én meg csak annyit tudtam mondani, hogy kell egy szerezni egy hegedűt.
NF: Egyszer Forrószegen elmentünk egy családhoz, ahol a lánynak előtte való szombaton volt az esküvője. És jöttek a rokonok, hozták magukkal a zenészeket. Ott, a nagy konyhában elkezdtek zenélni és táncolni. Kérdeztem, hogy elmesélik a lakodalmat? Képzeld el, az egész lakodalmat elmesélték, és fel lehetett venni. Egy kincs. Rájárnak az akadémián a gyűjtésre. Mentünk hazafelé, „besalátázott" a magnetofon… Ha Huba nincs ott, akkor nem lett volna, aki megjavítja, soha nem tudtuk volna felvenni újra. Ilyeneket köszönhetek Hubának.
A beszélgetést követően Korniss Péter fotográfus, az MMA rendes tagja egy általa készített, Stoller Antalt tánc közben ábrázoló fotóval ajándékozta meg az ünnepeltet, s kezdetét vette a mulatság, melyhez ismét az Óbudai Népzenei Iskola kollektívája biztosította az enni-innivalót és a muzsikát.
Wittmer-Besze Erika
Fotó: Nyirő Simon / MMA
Az ünnepelt, Stoller Antal Huba
Novák Ferenc (NF): Ötven évvel ezelőtt átjött a Bihari Együttesbe Huba, és ettől kezdődően kezdődött a barátság, a munkatársi viszony, és aztán összejártuk az egész világot.
Sztanó Hédi (SzH): Miért mentél a Bihariba? Mi volt, ami odahúzott?
Stoller Antal (SA): A Közgáz szomszédságában laktam, ott táncoltam, de elhatároztam, hogy jelentkezem a Vasasba, föl is vettek, visszamentem a Közgázra, és mondom, hogy felvettek, erre ők: képes vagy itt hagyni minket? Hát nem, mondom, akkor nem megyek. És akkor egy következő menet volt az, a Tatával beszélgettünk, mondta, hogy figyelj ide, ha megyünk ki Dijonba és megtanulsz két számot, akkor kiviszünk téged is. Olyan barátságom lett a Biharival, hogy mire hazajöttünk Dijonból, akkor éppen lemondott már az akkori társadalmi vezető, rövidesen kiválasztottak engem, pedig még fél éve sem voltam ott. Mélységesen kötődöm a mai napig is a Biharihoz. Aztán vitt az utam ide, oda, amoda, Miskolcra az Avas Együtteshez, aztán onnan hazajöttem, akkor a Vasas együttest is vezettem.
Novák Ferenc Tata
SzH: Tata, mondd, hogy mit láttál!
NF: Eljött a Bihariba, jelentkezett. Természetesen nagyon jó táncos volt, persze fiú táncost bármelyik együttes pillanatok alatt befogad - pár hónap alatt kiderült, hogy fantasztikusan rendszerető és szorgalmas. Képzeljétek el, megtanult táncírni. Na, és ezzel máris nagyszerű segítség volt a Huba, és tulajdonképpen ötven éve munkatársam. Összejártuk a fél világot együtt, munkaügyben. Nagy segítség volt, hogy tudott táncírni. Maga elé tette a táncírás kottát, és blattolta, ugye így mondják a zenészek. A magyarok nagyon jók a táncírásban, és ez a Huba stréber volt. (nevet)
SA: Hőerőgépész mérnökként végeztem és párhuzamosan tanultam a Népművelési Intézetben.
SzH: Létezett egy olyan erős megfogalmazás, hogy többet ért, mint ma egy Táncművészeti Egyetemi diploma. Fantasztikus tanáraink voltak.
NF: 62-ben dolgoztam Marosvásárhelyen az Állami Székely Együttesben, amelyik a Magyar Autonóm Tartomány fővárosában működött, Marosvásárhelyen. Bementünk egy kocsmába az igazgatóval, meg barátokkal egy este, boroztunk. Az igazgató mutatott be Benczédi Sándornak, aki szobrász volt, természetre hasonlított Kő Pálhoz. Szerettem vele lenni. Azt mondja, ha már gyűjteni jársz, Jobbágytelkén voltál? Mondom, nem. Akkor semmit nem tudsz a székelyekről! Annyira, hogy másnap az igazgató, mikor vége volt a délelőtti próbának, odaadta a sofőrt és a „popgyedát", elmentünk Jobbágytelkére. A néprajzosnak szerencse kell. Megérkeztünk, két ember vitatkozott az utca közepén, Bereczki Antal és Balla Antal. Bereczki Antal csodálatos táncos és énekes volt, Balla Antal tanácselnökként dolgozott.
SzH: Tanácstitkárként.
Sztanó Hédi
NF: Jobbágytelke sokáig megmaradt a szokásaival együtt, ezt ennek az embernek lehet köszönni. Tehát ilyen szerencsém volt, hogy két ilyen embert ismertem meg, akik életük végéig - sajnos túléltem őket - barátaim maradtak. Mindenkit elvittem Jobbágytelkére, természetesen Hubát is. Ettől kezdve ő átvette a parancsnokságot, és Jobbágytelkét ő rázta fel.
SA: Anti bácsi elment, a házát eladták, úgy rendelkezett, hogy a rokonok kapják meg a pénzt. Meg is kapták, és akkor utána a Vitéz Ének Alapítvány, aminek én elnöke vagyok, segített abban, hogy az megmaradjon. Kifizettük az adósságokat, azóta abban bízunk, hogy fiatal emberek felvirágoztatják majd a Balla Anti házát.
SzH: Azt kell tudni egyébként Balla Anti bácsiról, hogy megszervezte a táncegyüttest, ma kulturális menedzsernek mondanánk. Átszőtte az életét a hagyományok tisztelete, -megőrzése. Bevonta a falut, mindenki énekelt, táncolt, sőt, a '60-as években átjöttek nem egyszer a Kalocsai Fesztiválra, filmek készültek róluk. Tájház lett az Anti bácsi házából, ahol Hubáék igyekeztek mindent - úgy, ahogy ők használták, a feleségével - megtartani, és a múzeumról akkor még nem beszéltünk.
Az Óbudai Népzenei Iskola diákjai és tanárai
NF: Fantasztikus ember volt. Neki lehet köszönni, hogy ott nem lett „téeszcsé". Ugyanolyan erőszakosan szervezték a termelőszövetkezeteket, mint Magyarországon, és az Antinak nem hagytak békét a marosvásárhelyi pártbizottságtól. Mindig elmondta az érveit, miért nem érdemes szervezni, de egyszer megfenyegették, hogy leváltják, és nem lesz többet tanácstitkár. Erre azt mondta az Anti, hogy de hát Ceausescu elvtárs azt mondta, hogy nem kötelező. Nem kötelező, de azért be kell lépni, mondták neki. Jó, akkor felmegyek Bukarestbe, és beszélek Ceausescu elvtárssal. Felment, ott volt öt napig és hazajött. Na mi van? Hát beszéltem a Ceausescu elvtárssal. Igen, fogadtak? Nem volt könnyű, de végül is fogadott. És elmondtam a Ceausescu elvtársnak, hogy nem érdemes Jobbágytelkén kollektívát létrehozni, mert nagyon kicsik a földek. Mikor azt mondták neki, hogy ne hazudjál: jó, akkor hívjátok fel Ceausescut!
SzH: Beszéljünk a falumúzeumról, ami szintén a Vitézi Ének Alapítványnak köszönhető.
SA: Sokat fáradoztam, hogy az alapítvány segítse a falut múzeum létrehozásával. Úgy rendeztük be, hogy az utcafronton voltak a muzeális tárgyak, a vele derékszögben lévő részen szálláshelyet biztosítottunk.
NF: Huba és az Anti bácsi meghirdették a faluban, hogy a régi tárgyakat, amit el akarnak dobni, hozzák be falunapra. Rengeteg mindent hoztak. Amikor összegyűlt, azt mondja Huba: néprajzos vagy, gyere, segíts, hogy a múzeumot berendezni. Elmentem, megpróbáltam rendszerezni. Én a néprajz szakon még tanultam muzeológiát. A helyi pap odaadott egy csomó könyvet, úgyhogy ősnyomtatványaink vannak, az 1600-as évekből.
SzH: Beszéljünk a falumúzeumról, ami szintén a Vitézi Ének Alapítványnak köszönhető.
SA: Sokat fáradoztam, hogy az alapítvány segítse a falut múzeum létrehozásával. Úgy rendeztük be, hogy az utcafronton voltak a muzeális tárgyak, a vele derékszögben lévő részen szálláshelyet biztosítottunk.
NF: Huba és az Anti bácsi meghirdették a faluban, hogy a régi tárgyakat, amit el akarnak dobni, hozzák be falunapra. Rengeteg mindent hoztak. Amikor összegyűlt, azt mondja Huba: néprajzos vagy, gyere, segíts, hogy a múzeumot berendezni. Elmentem, megpróbáltam rendszerezni. Én a néprajz szakon még tanultam muzeológiát. A helyi pap odaadott egy csomó könyvet, úgyhogy ősnyomtatványaink vannak, az 1600-as évekből.
Korniss Péter és felesége
SA: Amit még fontosnak tartok, hogy Korniss Péter barátom – aki itt ül – rengeteg képet készített, és a múzeumban ki is állítottuk, sőt azóta már könyv jelent meg, úgyhogy Péter is nagyon sokat tett Jobbágytelkéért.
SzH: És Jobbágytelkén is megtörtént az, ami annyi faluban Erdélyben, hogy visszatanulták a táncokat, annak hatására, hogy ti elkezdtétek újra felpezsdíteni Anti bácsi halála után a táncéletet, meg a közösségi életet. Huba, te csináltál úgynevezett dramatikus koreográfiákat, de hallottuk, hogy a táncírás volt az alap. Az eredeti anyagból volt egy cigány koreográfiád, amit tudom, hogy - „Tinka" -, Martin György is megdicsért.
SA: Igen, csodálatos volt, hogy a táncírásból tanultam. És amikor meglátta ezt a koreográfiát, azt mondta: valóban nagyon precíz vagy, mert a leírási hibákat is betanítod! (nevet) Építsd tovább, csinálj belőle, amit jónak látsz, hogy tovább éltesd ezt a művészetet.
SzH: Amikor az Avas együttest vezetted, és koreográfiákat készítettél, díjakat kaptatok, és bizonyos ösztönzésre Vavrinecz Andrissal elindultatok a környéken, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében gyűjteni.
SA: Végig is gyűjtöttük a megye különböző részeit, egészen Miskolc környékéig, ez az anyag meg is van, a Zeneakadémián.
Táncosok a köszöntésen
SzH: Létezik egy marossárpataki gyűjtés, azt annak idején szintén ketten gyűjtöttétek, tulajdonképpen az volt az alapja az egész magyar táncháznak, meg a marossárpataki koreográfiáinak. Ikonikus gyűjtés volt.
SA: Igen, és nagyon figyeltem arra, hogy mindenki külön tudja megmutatni, hogy mit tud. Táncolt az egyik pár, másik pár, a harmadik pár, aztán összeengedtük őket, amikor megtanulták.
NF: Észrevette a laikus közönség is, hogy milyen nehéz. Huba mindent megtanított. A legnehezebb dolgokat is. Nagy szerencsém nekem, hogy Huba lett a barátom.
SA: Nekem meg nagy megtiszteltetés. Párszor beszéltünk a táncház megalakulásáról a Liszt Ferenc téren. Szintén közösen csináltuk Tatával. Az első alkalommal a Korniss-fotót le kellett leplezni. Mi pálinkával kínáltuk a vendégeket, és úgy volt megszervezve, hogy a Bihari Együttesből a barátunk lerohan a lépcsőn, és lehúzza a leplet a fotóról. Igen ám, csak a Halmos Béla odatette a hegedűjét a lépcsőre, és ahogy rohant le a Jocó, akkor reccs… Én meg csak annyit tudtam mondani, hogy kell egy szerezni egy hegedűt.
NF: Egyszer Forrószegen elmentünk egy családhoz, ahol a lánynak előtte való szombaton volt az esküvője. És jöttek a rokonok, hozták magukkal a zenészeket. Ott, a nagy konyhában elkezdtek zenélni és táncolni. Kérdeztem, hogy elmesélik a lakodalmat? Képzeld el, az egész lakodalmat elmesélték, és fel lehetett venni. Egy kincs. Rájárnak az akadémián a gyűjtésre. Mentünk hazafelé, „besalátázott" a magnetofon… Ha Huba nincs ott, akkor nem lett volna, aki megjavítja, soha nem tudtuk volna felvenni újra. Ilyeneket köszönhetek Hubának.
A beszélgetést követően Korniss Péter fotográfus, az MMA rendes tagja egy általa készített, Stoller Antalt tánc közben ábrázoló fotóval ajándékozta meg az ünnepeltet, s kezdetét vette a mulatság, melyhez ismét az Óbudai Népzenei Iskola kollektívája biztosította az enni-innivalót és a muzsikát.
Wittmer-Besze Erika
Fotó: Nyirő Simon / MMA
