Fotó: MMA Kiadó / Benedek Zsolt
Valóság és költői világ
Gyöngyössy Imre emlékezete
Szenvedés és szenvedély címmel jelent meg a Gyöngyössy Imre filmrendező művészetét bemutató kötet Gelencsér Gábor tanulmányával, az MMA Kiadó gondozásában. A könyvet a Vigadóban mutatták be április 9-én.
Szenvedés és szenvedély címmel jelent meg a Gyöngyössy Imre filmrendező művészetét bemutató kötet Gelencsér Gábor tanulmányával, az MMA Kiadó gondozásában. A könyvet a Vigadóban mutatták be április 9-én.
„Olyan alkotóra, költőre és filmrendezőre emlékezünk, aki életművével nemcsak a magyar filmművészetet gazdagította, hanem mély emberi és erkölcsi tanúságtételt is örökül hagyott" – mondta bevezetőjében Turi Attila, az MMA elnöke, majd Gelencsér Gábor megállapítását idézte: „Filmjeit egyfelől empátia és a mindenkori mártírok, az üldözöttek melletti kiállás, másfelől ezen eszmék felfokozott, költői erejű, szenvedélyes kifejezése jellemzi."
Turi Attila emlékeztetett arra, hogy Gyöngyössyt külföldön „magyar Pasoliniként" ünnepelték, és rangos kritikusok méltatták alkotásait, miközben itthon gyakran érték méltánytalan támadások: „Nem fért bele a kor hivatalos filmtörténeti kánonjába a mítoszokhoz való vonzódása, a látomás és valóság szimbiózisából megszülető költői filmnyelve, az elnyomottakkal vállalt sorsközössége."
A vidéki orvoscsaládból származó Gyöngyössy Imre ihletforrása az archaikus paraszti világ, az ősi rítusok, a természet és közösség harmóniájában élő ember tapasztalata volt.
Élettörténetét felidézve meghatározó időszakot jelentett a pannonhalmi bencés gimnáziumban töltött nyolc év, ahol életre szóló hitet és erkölcsi tartást kapott. 1951-ben egyetemistaként letartóztatták, és koncepciós perben, koholt vádak alapján három év börtönre, közügyektől való eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra ítélték.
A börtönévek emléke végigkísérte életét. „Alkotásaiban szenvedélyes elkötelezettséggel és személyes felelősséggel emelte fel szavát minden jogtalanság és igazságtalanság ellen – hangsúlyozta Turi Attila. – A diktatúrákkal és a rombolással szemben a keresztény értékrendet hirdette: emberséget, tartást, lelkiismeretet. Alkotásai tanúságtételek azokért, akiket a történelem elhallgatott vagy eltiport, és azokért a névtelen hősökért, akik belső erejükkel szembeszálltak az erőszakkal."
Művészete nemzetünk kulturális emlékezetének maradandó része, állapította meg az elnök. „Ennek ékes bizonyítéka, hogy 2020-ban – huszonhat évvel halála után – a Magyar Művészeti Akadémia posztumusz honoris causa címet adományozott számára."
A kötetben Gelencsér Gábor tudományos alapossággal és mély empátiával tárja fel Gyöngyössy Imre életművét, annak helyét a magyar és nemzetközi filmtörténetben. A könyv elsőként közli a rendező és alkotótársainak írásait, interjúit, valamint számos olyan külföldi kritikát, amelyek mostanáig magyarul nem voltak elérhetők. „Ez a kiadvány – összegzett Turi Attila – nem csupán egy életmű dokumentuma, hanem egy korszak lenyomata is."
Petényi Katalin feleség és forgatókönyvíró, valamint Kabay Barna alkotótárs két filmetűdje közel hozta az ember és alkotó alakját. A gyönyörűen komponált képek alatt a Curriculum vitae és ars poetica című Gyöngyössy-írás részletei hangzottak el. „A háborút követő néhány felhőtlen év után magam lettem a történelmi mozgások áldozata, formálója, résztvevője… A börtön lett életem emberi, művészi kincsestára… A magánzárkában jöttem rá, mielőtt még Thomas Mann Józsefét olvastam volna, hogy minden embernek megvan az az adottsága, hogy a legnyomorúságosabb »kútban« is kitermelje magából saját létfenntartó energiáit, a túlélés energiáját, a reményt."
A továbbiakban Petényi Katalin és Kabay Barna mellett Várszegi Asztrik emeritus pannonhalmi főapát és Gelencsér Gábor részvételével, Csűrös Csilla, a Kossuth rádió munkatársának moderálása mellett idézték meg Gyöngyössy Imre alakját és művészetét.
„Harminchárom éven át voltam társa és tanúja életének, küzdelmeinek, vívódásainak, örömeinek és fájdalmainak – kezdte emlékezését Petényi Katalin. – Együtt jártuk a világot, távoli kontinensek menekülttáborait, eljutottunk egykori Gulág-helyszínekre, a kazak sztyeppékre, erdélyi falvakban forgattunk dokumentumfilmeket."
Felelősnek érezték magukat, hogy a hontalanokról, a száműzöttekről, a társadalmi igazságtalanságoknak kiszolgáltatottakról szóljanak. Nem volt ez divatos dolog abban az időben, mondta Petényi Katalin, „és ma sem az", tette hozzá Kabay Barna.
A kötet címe, Szenvedés és szenvedély, „adekvát Imre életére és világképére – hangsúlyozta a feleség. – A szenvedély is rendkívül jellemző volt rá. Mindent így élt át és adott tovább. Sugárzott a forgatások alatt."
Petényi Katalin a Száműzöttek című filmre utalva kiemelte, hogy a férje által filmben megfogalmazott témák üzenete – kiszolgáltatottság, hontalanság, félelem a háborútól – ma is fájdalmasan aktuális.
Gelencsér Gábor nem ismerte személyesen Gyöngyössy Imrét, „filmjei alapján alkothattam képet róla". A fényképek – jegyezte meg – derűs embert mutatnak. „Szép emberi nagyság, hogy szenvedései után is ezzel a derűvel, empátiával, pozitív szemlélettel fordult a világ felé."
A tanulmányíró is emlékeztetett arra: a szenvedés Gyöngyössy filmjeinek központi témája. „Minden filmjében sorsüldözött, a történelem viharai által megtépett egyéni sorsokat látunk", a szenvedély pedig, különösen a korai filmjeiben, esztétikai értékként, erős stilizációval jelenik meg, miközben felfokozott költői nyelven szól. „Történetei ráadául valós történetek – valóság és költői világ találkozik ezekben a filmekben." Életművében jelentős helyet foglalnak el versei is.
Gelencsér érdekes párhuzamot vont a filmrendező munkássága és a magyar filmtörténet egyes korszakai között. „Az 1960-as évektől megfigyelhetők azok a filmtörténeti párhuzamok, amelyekkel művészete összefüggésbe hozható. Az új hullám utolsó pillanatában indult el önálló játékfilmmel, de több rendező mellett korábban alkotótársként szerepelt." Ide sorolható a Sodrásban, a Tízezer nap, a Balázs Béla Stúdióban pedig lírai dokumentarista hangot ütött meg Férfiarckép című munkájában.
Az 1970-es évek elejéhez köthető a kritikusok által pejoratívan esztétizmusnak nevezett irányzat. „Az esztétizmuson túlságos szépelgést értettek. Stilizált filmek voltak ezek, példaként a Szindbádot említeném. Ezzel az irányzattal állítható párhuzamba négy játékfilmje, a Virágvasárnaptól a Várakozókig."
A '70-es évek második felében a dokumentarizmus került előtérbe Gyöngyössynél is. „Fikció és dokumentarizmus elegyítése, jó példa erre a Két elhatározás. Nem társadalmi, szociológiai megközelítéssel próbálkozott, hanem az emberi mélységet kereste."
Az 1980-as években született a Jób lázadása. „A magyar filmben ez az új akadémizmus kora. Jó értelemben véve konvencionális irányzat, meghatározó alkotása Szabó István Mephistóval kezdődő trilógiája. A Jób lázadása a Mephistóhoz mérhető sikert ért el, Oscar-díjra jelölték."
Az 1990-es években készült el a Halál sekély vízben című Gyöngyössy-film, amely „reflektál a rendszerváltással előállt új helyzetre, nemcsak úgy, hogy kritikát mond a Kádár-kori elnyomásról, hanem erős bírálatot fogalmaz meg a rendszerváltozás után is továbbélő múlttal kapcsolatban".
Kabay Barna kiemelte Gyöngyössy barátságát Sára Sándorral és Gaál Istvánnal, és hogy már főiskolásként tanárainak, Makk Károlynak, Fábri Zoltánnak és másoknak írt forgatókönyveket. „Dárday Istvánnal együtt alapítottuk meg a Társulás Stúdiót, majd az ottani tanulságokat továbbfejlesztettük a Németországban forgatott dokumentumfilmekben." A hármas alkotói csoport ugyanis az 1980-as évek elejétől Németországban folytatta munkáját, és járták be kamerával a világot.
Várszegi Asztrik a diákra emlékezett. „Imre egy vidéki orvos szeretett és nemes értelemben elkényeztetett fia, gyermeki nyitottsággal érkezett Pannonhalmára. Érettségi után zavartalanul élvezhette volna az ott szerzett spirituális örökséget, de koncepciós pere életre szóló keresztet jelentett Imre számára. Minden reakciója, válasza előző lelki gazdagságából fakadt; azok a szavak, amelyekkel kifejezte az emberi lét megpróbáltatásait, szenvedését és a kiutat. Röviden ez a kereszténység."
Gyöngyössy ennek szellemében fogalmazta meg ars poeticájában: „Hiszek benne, hogy az ember szét tudja törni, meg tudja növelni saját személyes dimenzióit. Aki túllát önmagán, személyes létén túlra sugároz, tovább él önmagánál…"
Elmer István
Fotó: MMA Kiadó
Turi Attila emlékeztetett arra, hogy Gyöngyössyt külföldön „magyar Pasoliniként" ünnepelték, és rangos kritikusok méltatták alkotásait, miközben itthon gyakran érték méltánytalan támadások: „Nem fért bele a kor hivatalos filmtörténeti kánonjába a mítoszokhoz való vonzódása, a látomás és valóság szimbiózisából megszülető költői filmnyelve, az elnyomottakkal vállalt sorsközössége."
A vidéki orvoscsaládból származó Gyöngyössy Imre ihletforrása az archaikus paraszti világ, az ősi rítusok, a természet és közösség harmóniájában élő ember tapasztalata volt.
Élettörténetét felidézve meghatározó időszakot jelentett a pannonhalmi bencés gimnáziumban töltött nyolc év, ahol életre szóló hitet és erkölcsi tartást kapott. 1951-ben egyetemistaként letartóztatták, és koncepciós perben, koholt vádak alapján három év börtönre, közügyektől való eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra ítélték.
A börtönévek emléke végigkísérte életét. „Alkotásaiban szenvedélyes elkötelezettséggel és személyes felelősséggel emelte fel szavát minden jogtalanság és igazságtalanság ellen – hangsúlyozta Turi Attila. – A diktatúrákkal és a rombolással szemben a keresztény értékrendet hirdette: emberséget, tartást, lelkiismeretet. Alkotásai tanúságtételek azokért, akiket a történelem elhallgatott vagy eltiport, és azokért a névtelen hősökért, akik belső erejükkel szembeszálltak az erőszakkal."
Művészete nemzetünk kulturális emlékezetének maradandó része, állapította meg az elnök. „Ennek ékes bizonyítéka, hogy 2020-ban – huszonhat évvel halála után – a Magyar Művészeti Akadémia posztumusz honoris causa címet adományozott számára."
A kötetben Gelencsér Gábor tudományos alapossággal és mély empátiával tárja fel Gyöngyössy Imre életművét, annak helyét a magyar és nemzetközi filmtörténetben. A könyv elsőként közli a rendező és alkotótársainak írásait, interjúit, valamint számos olyan külföldi kritikát, amelyek mostanáig magyarul nem voltak elérhetők. „Ez a kiadvány – összegzett Turi Attila – nem csupán egy életmű dokumentuma, hanem egy korszak lenyomata is."
Petényi Katalin
Petényi Katalin feleség és forgatókönyvíró, valamint Kabay Barna alkotótárs két filmetűdje közel hozta az ember és alkotó alakját. A gyönyörűen komponált képek alatt a Curriculum vitae és ars poetica című Gyöngyössy-írás részletei hangzottak el. „A háborút követő néhány felhőtlen év után magam lettem a történelmi mozgások áldozata, formálója, résztvevője… A börtön lett életem emberi, művészi kincsestára… A magánzárkában jöttem rá, mielőtt még Thomas Mann Józsefét olvastam volna, hogy minden embernek megvan az az adottsága, hogy a legnyomorúságosabb »kútban« is kitermelje magából saját létfenntartó energiáit, a túlélés energiáját, a reményt."
Kabay Barna
A továbbiakban Petényi Katalin és Kabay Barna mellett Várszegi Asztrik emeritus pannonhalmi főapát és Gelencsér Gábor részvételével, Csűrös Csilla, a Kossuth rádió munkatársának moderálása mellett idézték meg Gyöngyössy Imre alakját és művészetét.
„Harminchárom éven át voltam társa és tanúja életének, küzdelmeinek, vívódásainak, örömeinek és fájdalmainak – kezdte emlékezését Petényi Katalin. – Együtt jártuk a világot, távoli kontinensek menekülttáborait, eljutottunk egykori Gulág-helyszínekre, a kazak sztyeppékre, erdélyi falvakban forgattunk dokumentumfilmeket."
Felelősnek érezték magukat, hogy a hontalanokról, a száműzöttekről, a társadalmi igazságtalanságoknak kiszolgáltatottakról szóljanak. Nem volt ez divatos dolog abban az időben, mondta Petényi Katalin, „és ma sem az", tette hozzá Kabay Barna.
A kötet címe, Szenvedés és szenvedély, „adekvát Imre életére és világképére – hangsúlyozta a feleség. – A szenvedély is rendkívül jellemző volt rá. Mindent így élt át és adott tovább. Sugárzott a forgatások alatt."
Petényi Katalin a Száműzöttek című filmre utalva kiemelte, hogy a férje által filmben megfogalmazott témák üzenete – kiszolgáltatottság, hontalanság, félelem a háborútól – ma is fájdalmasan aktuális.
Kabay Barna, Gelencsér Gábor és Csűrös Csilla
Gelencsér Gábor nem ismerte személyesen Gyöngyössy Imrét, „filmjei alapján alkothattam képet róla". A fényképek – jegyezte meg – derűs embert mutatnak. „Szép emberi nagyság, hogy szenvedései után is ezzel a derűvel, empátiával, pozitív szemlélettel fordult a világ felé."
A tanulmányíró is emlékeztetett arra: a szenvedés Gyöngyössy filmjeinek központi témája. „Minden filmjében sorsüldözött, a történelem viharai által megtépett egyéni sorsokat látunk", a szenvedély pedig, különösen a korai filmjeiben, esztétikai értékként, erős stilizációval jelenik meg, miközben felfokozott költői nyelven szól. „Történetei ráadául valós történetek – valóság és költői világ találkozik ezekben a filmekben." Életművében jelentős helyet foglalnak el versei is.
Gelencsér érdekes párhuzamot vont a filmrendező munkássága és a magyar filmtörténet egyes korszakai között. „Az 1960-as évektől megfigyelhetők azok a filmtörténeti párhuzamok, amelyekkel művészete összefüggésbe hozható. Az új hullám utolsó pillanatában indult el önálló játékfilmmel, de több rendező mellett korábban alkotótársként szerepelt." Ide sorolható a Sodrásban, a Tízezer nap, a Balázs Béla Stúdióban pedig lírai dokumentarista hangot ütött meg Férfiarckép című munkájában.
Az 1970-es évek elejéhez köthető a kritikusok által pejoratívan esztétizmusnak nevezett irányzat. „Az esztétizmuson túlságos szépelgést értettek. Stilizált filmek voltak ezek, példaként a Szindbádot említeném. Ezzel az irányzattal állítható párhuzamba négy játékfilmje, a Virágvasárnaptól a Várakozókig."
A '70-es évek második felében a dokumentarizmus került előtérbe Gyöngyössynél is. „Fikció és dokumentarizmus elegyítése, jó példa erre a Két elhatározás. Nem társadalmi, szociológiai megközelítéssel próbálkozott, hanem az emberi mélységet kereste."
Rátóti Zoltán alelnök, Turi Attila elnök és Várszegi Asztrik püspök
Az 1980-as években született a Jób lázadása. „A magyar filmben ez az új akadémizmus kora. Jó értelemben véve konvencionális irányzat, meghatározó alkotása Szabó István Mephistóval kezdődő trilógiája. A Jób lázadása a Mephistóhoz mérhető sikert ért el, Oscar-díjra jelölték."
Az 1990-es években készült el a Halál sekély vízben című Gyöngyössy-film, amely „reflektál a rendszerváltással előállt új helyzetre, nemcsak úgy, hogy kritikát mond a Kádár-kori elnyomásról, hanem erős bírálatot fogalmaz meg a rendszerváltozás után is továbbélő múlttal kapcsolatban".
Kabay Barna kiemelte Gyöngyössy barátságát Sára Sándorral és Gaál Istvánnal, és hogy már főiskolásként tanárainak, Makk Károlynak, Fábri Zoltánnak és másoknak írt forgatókönyveket. „Dárday Istvánnal együtt alapítottuk meg a Társulás Stúdiót, majd az ottani tanulságokat továbbfejlesztettük a Németországban forgatott dokumentumfilmekben." A hármas alkotói csoport ugyanis az 1980-as évek elejétől Németországban folytatta munkáját, és járták be kamerával a világot.
Várszegi Asztrik a diákra emlékezett. „Imre egy vidéki orvos szeretett és nemes értelemben elkényeztetett fia, gyermeki nyitottsággal érkezett Pannonhalmára. Érettségi után zavartalanul élvezhette volna az ott szerzett spirituális örökséget, de koncepciós pere életre szóló keresztet jelentett Imre számára. Minden reakciója, válasza előző lelki gazdagságából fakadt; azok a szavak, amelyekkel kifejezte az emberi lét megpróbáltatásait, szenvedését és a kiutat. Röviden ez a kereszténység."
Gyöngyössy ennek szellemében fogalmazta meg ars poeticájában: „Hiszek benne, hogy az ember szét tudja törni, meg tudja növelni saját személyes dimenzióit. Aki túllát önmagán, személyes létén túlra sugároz, tovább él önmagánál…"
Elmer István
Fotó: MMA Kiadó
